Vége

Pár percet lehettem ott, nem többet. Felálltam, leporoltam a hátam amennyire tudtam és elindultam. Láttam, hogy Jensen fut felém.

- Na, lemaradtam a buliról? - kérdezte gúnyos vigyorral, mikor már ott állt velem szemben.

- Most már örülhetsz - mondtam neki hűvösen és lefordultam a sarkon.

Biztos voltam benne, hogy nem érti miről beszélek, de Jared elmagyaráz majd neki mindent.

- Igen apa - mondtam a telefonban otthon. - Minden, persze.

- De akkor is furcsa a hangod - hitetlenkedett.

- Jól vagyok - bizonygattam.

- Rendben - hagyta rám. - És a színész sráccal... Hogy is... Á. Jared... Mi van vele?

- Apa. Le kell tennem. Köszi, hogy felköszöntöttél, jól esett, de mennem kell.

- Buli mi? - kérdezte nagy örömmel.

- I-igen - füllentettem. - Majd hívlak. Szia.

Levetkőztem és a hálóba mentem. Bebújtam a hideg ágyba, ahol már nem várt senki, úgy, mint eddig. A cetli még mindig ott volt, amit aznap reggel hagyott itt Jared. Összetéptem és az éjjeli szekrényre raktam. Összegömbölyödtem és az ablak felé fordultam, ahonnan áradt be a kinti világítás a holdfénnyel keveredve.

Miért? Miért történt ez? Nem szeret. De szeretett egyáltalán? Bármikor is? Igaz, sosem mondta, de valahogy éreztem rajta... Talán tévedtem.

Furcsa, hogy most nincs itt mellettem. Nem bújhatok hozzá, ő pedig nem simogat olyan kedvesen, mint ahogy szokott. Nehezen fogom túl tenni magam ezen a dolgon, tudom. Sokat jelentett nekem Jared és csak így vége? Hihetetlen. Úgy gondoltam, a kapcsolatunkkal nincs semmi baj. De hát nem lehet minden tökéletes, nem igaz?

Másnap zajra keltem fel, mintha becsapták volna az ajtót. Megijedtem. Halkan keltem ki az ágyból és óvatosan kinéztem a nappaliba.

- Jared? - kérdeztem meglepetten.

- Tera. Beszélnünk kell.

- Nincs miről beszélnünk! A kulcsokat tedd a pultra és menj el! - utasítottam.

- Nem. Addig nem, míg meg nem hallgatsz - ellenkezett.

- Jól van - tettem keresztbe a kezeimet a mellkasomon.

- Tegnap, amit láttál...

- Az volt, amit láttam. Ne is tagadd - vágtam közbe.

- Sajnálom Tera, de... Nem tudom, hogy történhetett. Sandra csak...

- Á, Sandra... - szólaltam meg ismét. - Szóval ő volt. Még mindig őt szereted, mi? Nem tudtál tovább lépni. Értem én, de akkor mi a fenéért voltál velem ennyi ideig?

- Hogy kérdezhetsz ilyet? Szerinted szórakozásból?

- Én már nem tudom eldönteni, miért. De nem is érdekel. Köszönöm ezt a...

- Figyelj Tera. Nem akarom, hogy vége legyen. Én...

- Már pedig vége! És most menj el!

Ott állt előttem és a szemembe nézett, mintha szugerálni akart volna azzal a hatalmas szemeivel. De erős voltam és nem dőltem be neki.

- Menj el! - ismételtem meg az utasítást.

- Ha ezt akarod...

- Ezt! És ne is gyere vissza többet!

Jared még egy utolsó pillantást vetett rám, letette a kulcsokat a pultra és behúzta maga után az ajtót.

Az arcomat fogva rogytam össze a padlóra. A könnyeim záporként hullottak a földre. Folyton csak az járt a fejemben: Miért? Persze választ nem kaptam rá.

Tehát vége. Ez most már biztos. Soha többet nem fogom látni Jaredet. Belegondolni is rossz.

Feltápászkodtam, megtöröltem a szemem és a fürdőszobába mentem, hogy megfürödjek.

- Baj van? - kérdezte David, mikor beértem a kávézóba.

- Dehogy - erőltettem magamra egy mosolyt.

- Vörös a szemed. Nekem ne hazudj!

- Csak bevertem a lábam és piszkosul fájt. Megkönnyeztem kicsit.

- Tera...

- Hé! - kiáltott Adam, miközben beesett az ajtón. - Ma este fel a parti szerkót! Koncertre megyünk!

- Biztos jó ötlet ez? - kérdezte David.

- Én... Nem megyek - mondtam.

- De hát, miért? - kérdezte Adam, miközben a jegyekkel legyezgette magát.

- Nem érek rá - fordultam meg és hátramentem.

- Mi baja? - hallottam, amint Adam kérdezi Davidet.

Pár percig maradtam a szekrényemnél. Álltam és néztem a zöld festéket rajta.

- Tera.

- David - tettem úgy, mintha örülnék. - Akkor mehetünk? Dolgozhatunk?

- Nem. Még el nem mondod mi történt. Gyerünk - mondta komolyan.

- Nem nagy ügy - mondtam.

Nem akartam ilyenekkel traktálni, ráadásul én csak szakítottam valakivel, nem elvesztettem, bár mégis olyan érzés. Mintha hiányozna belőlem egy darab. Majd csak megoldom.

- Jared, mi? - kérdezte.

- Nem dehogy... - mély levegőt vettem. - Na jó. De. Szakítottunk - mondtam és éreztem, hogy a szememben összegyűlnek a könnyek.

David odajött hozzám és megölelt.

- Tegnap... Sandrával volt... A hálóban...

- Css... Minden rendben lesz - mondta, odahúzott a vállára és a fejemet simogatta.

Este otthon a tévét néztem. De csak még szomorúbb lettem a sok szerelmes pár láttán. Úgy éreztem nem igazságos. Két napja még én is boldog voltam!

Fogtam a távirányítót és egy másik csatornára kapcsoltam. Pont elkaptam az Odaátból egy epizódot. Pár percig néztem, de nem ment sokáig. Jaredet látva csak rosszul érzem magam. Fájdalmat érzek, amit egyszerűen nem tudok elviselni...