- Akkor mehet! – mondta Oliver, aki ott állt velem szemben és bíztatott.

- Álljatok be! – utasított a fotós.

Délután volt, suli után. Az első fotózásomon pózoltam teljes mellbedobással. Kicsit izgultam, de azt hiszem, ez normális.

- Jó, akkor most állj a sarokhoz. Kezedet tedd fel!

És pontosan úgy tettem, ahogy mondták. Jól éreztem-e magam? Igen. Tetszett ez a dolog, a ruhák, a háttér és főleg, hogy Oliver is ott volt velem.

Miután végeztünk, átöltöztem. Oliver már várt rám, a stúdióból egyenesen az egyik kínai étterembe mentünk.

- Jó voltál. A kamera szeret – vigyorgott Oliver.

- Köszi.

Az utcán az emberek fele megbámult minket, suttogtak körülöttünk. Igaz, hozzá kellett volna már szoknom, ugye a régi dolgok miatt, na és persze a suliban történtek miatt. Az utóbbi ment is, de hogy Oliverrel látnak, az más.

Megérkezve az étterembe leültünk, majd rendeltünk. Nem időztünk túl sokáig, inkább kettesben akartunk lenni, így elfogyasztottuk az ételünket és elmentünk hozzám.

- Mit csináljunk? Mihez van kedved? – kérdeztem. – Mit szólnál egy filmhez?

- Jöhet.

Leguggoltam a CD-khez, amik a tévé alatti fiókban voltak tárolva és kotorászni kezdtem. Oliver odaült mellém és nézett. Kicsit zavarba hozott ezzel, úgyhogy gyorsan kikaptam pár filmet és elétettem.

- Na?

- Nekem mindegy – felelte, így a döntés rám hárult.

A választásom a Holtak Hajnalára esett. Tudom, hogy nem egy félelmetes film, de a zombiktól mindig lázba jöttem.

Elhelyezkedtünk a kanapén, a film pedig indult. Az elején még figyeltünk, de ahogy telt az idő, inkább egymásra koncentráltunk.

Finoman megcsókoltam Oliver puha ajkait. Magához húzott erősen és megölelt. Olyan aranyos volt, ahogy a szemembe nézett és mosolygott. Arcomat a mellkasához dörgöltem és beleszagoltam a pólójába.

- Mi lenne, ha inkább bemennénk a hálóba? – kérdeztem.

- Gyere – mondta és felkapott a karjaiba.

*

Másnap reggel a fejemet fogva keltem ki az ágyból. Oliver már nem volt ott, csak a finom illatokat éreztem, amik a konyhából áradtak a szobába.

- Pirítós? – léptem ki az ajtón, majd megpillantottam Olivert a pultnál tálalni.

- Bizony – mosolygott, majd odajött és megpuszilt.

- Hű.

- Teát?

- Kérek – mondtam.

Oliver mellém ült és együtt megreggeliztünk.

- Nekem mennem kell a suliba – álltam fel.

- Elkísérlek.

- Tényleg?

- Tényleg.

Gyorsan magamra kaptam a narancssárga nadrágomat, hozzá pedig egy fekete trikót. Elővettem a narancssárga nyakláncomat és pár karkötőt, beledobtam egy-két dolgot a táskámba és már a cipők között válogattam.

- Elmosogattam – jelentette be Oliver.

- Köszi a reggelit. Isteni volt.

- Szívesen.

Bekötöttem a dorkómat, majd elhagytuk a lakást.

Megfogtuk egymás kezét és végigsétáltunk a városon egészen a suliig.

- Ha végeztél, gyere be az irodába – mondta.

- Rendben.

A nagy kapu előtt megcsókoltuk egymást és fogadni mernék, a suli összes diákja látott minket, de aki lemaradt volna róla, az megnézheti majd felvételen, még a mai nap folyamán.

Egymásra mosolyogtunk, Oliver elment, én pedig bementem. Mindenkinek tátva maradt a szája és ez tetszett. Ismét hírnévre tettem szert.

- Audrey! – futott oda Emily.

- Szia. Mi újság?

- Tényleg az történt a nagy kapunál, vagy tényleg az történt?

- Tényleg az – mondtam nyugodtan.

- Miért nem mondtad eddig, hogy jártok?

- Nem akartam nagy dobra verni.

- De ez állati!

- Az – mondtam és kinyitottam a szekrényemet. – Most megyek órára, szünetben találkozunk.

- És akkor beszámolsz mindenről!

- Oké.

Ahogy sejtettem, a lányok többsége nyalizni kezdett. Még azok is, akik korábban lehordtak mindennek. Hogy kihasználtam-e? Abszolút! Ez egy fajta bosszú is volt a részemről. Ideje volt, hogy ismét tartsanak tőlem. Ez az én időm!

- És akkor a turné után nem is beszéltetek? – kérdezte Emily az egyik szünetben, miután a történet nagy részét már elmeséltem.

- Nem. Tudod, nem kerestük egymást. Furcsa volt, de most már minden rendben van. Ismét együtt dolgozunk.

- Zenéltek?

- Nem. Arról letettem egy időre. Modellkedem a Drop Deadnél.

- Na ne!

- Ó, de – vigyorogtam. – Ez hozott minket ismét össze.

- Olyan filmbe illő történet.

- Annyira azért nem, de a lényeg a happy end, nem?

- Naná! Délután egy forró csoki?

- Bocsi, de ki kell hagynom. Oliverrel találkozunk, valami munkával kapcsolatos dolog.

- Persze, akkor majd holnapután.

- Rendben. Most megyek. Azt hiszem, kihagyom az utolsó két órát, fáradt vagyok.

- Jól van. Szia.

- Szia.

Nem éreztem magam jól a nap végére, ezért inkább hazajöttem. Gondoltam arra, esetleg a munkaügyet lerendezem most, de nem volt hozzá energiám, ezért kihagytam.

Otthon ledobtam a cuccaimat az előszobában, majd a kanapéra dőltem. Már csak akkor ébredtem fel, mikor csengettek. Arra gondoltam, talán Oliver az, hogy hol vagyok már, de tévedtem.