Új élet    

Mikor hazaértem egy cetlire lettem figyelmes, ami a konyhapulton pihent. „Ha hazaértél hívj fel! Anya és Apa” Elővettem a telefonomat és tárcsázni kezdtem. Már csörgött ötöt, mikor anya beleszólt.

- Szia!

- Szia anya! – köszöntöttem én is. – Mi a baj?

- Jaj, nincs semmi, csak gondoltam szólok, hogy ma később megyünk haza apáddal, mert elvisz vacsorázni – hallottam a hangján, hogy örült neki.

- Ez remek! – örültem én is vele. – Ma úgyis átjön a barátom.

- Kenny? – kérdezte anya.

- Hát – hagytam egy kis szünetet. – nem. Brendon.

- Új fiú – vitte fel anya a hangsúlyt. – Remélem rendes.

- Az. Ne aggódj – nyugtattam.

- Jól van. Akkor majd megyünk. Szia.

- Szia – tettük le.

Nem értem, hogy miért kellett ezért felhívnom, hiszen a napok többségében mindig későn jönnek haza, amikor én már alszok. Lehet, hogy csak a hangomat akarta hallani, nem tudom, de minden esetre jó volt beszélni anyával egy kicsit.

A fürdőszobába mentem, hogy megfürödjek, mert eléggé cigi szagom volt, és utáltam.

Fürdés után az ágyba mentem, hogy aludjak egy kicsit, és elterveztem, hogy utána elmegyek Kennyhez, hogy pontot tegyek mindennek a végére.

Sötét volt. Nem láttam semmit. Egyedül voltam és féltem. Egy utcán mentem, amikor hirtelen megfogta valami a lábamat, majd hátrarántott… Felkeltem. Csak egy rossz rémálom volt. Szerencsére megmentett a telefoncsörgés.

- Igen? – szóltam bele álmosan.

- Jessica vagyok. Figyelj, nincs kedved átjönni? Halálra unom magam – csiripelte.

- Nem lehet. Ma jön át Brendon.

- A-a-a-z a Brendon? – csodálkozott.

- Ó, ja igen – esett le, hogy neki még nem meséltem róla.

- Tehát, miről is maradtam le? – érdeklődött.

- Összejöttünk és kész – próbáltam lerázni gyorsan.

- Mióta? – de nem hagyta abba.

- Egy hete, valahogy így.

- Várjunk! Ő volt az, akivel a kávézóban ismerkedtél meg? – kuncogott. – Na ne! Ti azóta..?

- Azóta semmi. Csak találkozgattunk…

- Ahha! És Kenny?

- Ma szakítok vele.

- De eddig miért nem? – értetlenkedett.

- A vizsgái miatt nem akartam. Te is tudod milyen. Ha szakítottam volna vele előtte, biztosan elrontotta volna.

- El ne szállj magadtól. Milyen kedves – mondta kicsit gúnyosan.

- Jól van, utálj! – hagytam rá.

- Te tudod, de elmondhattad volna!

- Most már tudod.

- Te figyelj! Szerinted áthívjam Jasont?

- Biztos vagy te ebben?

- Én nagyon akarom! – bizonygatott.

- Akkor persze, de csak óvatosan! – utasítottam.

- Oké főnök.

- Csengettek le kell tennem – mondtam, majd le is tettem.

Az ajtóhoz mentem szépen lassan. Kinyitottam az ajtót.

- Kenny? – néztem nagyot.

- Szia – mosolygott.

- Gyere be. Ülj le, kérlek. Mondanom kell valamit.

Úgy gondoltam, ha már itt van, akkor megteszem most. Nem fog neki jól esni, tisztában vagyok vele, de itt az idő, hogy végre vége legyen.

- Kenny – néztem a szemébe.

- Valami baj van? – kérdezte.

- Nem. Nem hiszem, csak szeretnék mondani valamit.

- Rendben – dőlt hátra.

- Tudom, hogy te nagyon kedves vagy, és mindig is az voltál. Mostanában azt hiszem, már nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna, legalábbis szerintem. Már régebb óta, úgy érzem, hogy nekem ez nem megy. Ne érts félre. Nagyon jó volt veled, de az utóbbi két hónap, kicsit zavaros volt nekem, és szeretném, ha itt és most befejeznénk a kettőnk ügyét. Megértem, hogy ez váratlanul ért, de nem várhattam tovább.

- Értelek. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni, nem igaz? – állt fel és az ajtóhoz indult.

- Így gondolom én is – helyeseltem.

- Szia Lena – köszönt el tőlem, mielőtt kilépett volna a lakásból.

- Szia – köszöntem én is, majd az ajtó becsapódott finoman.

Ennyi volt. Furcsa ezt kimondani, hiszen több mint egy év… Hirtelen eszembe jutottak a régi szép emlékek, milyen jó is volt vele. A legkedvesebb mégis a sok közül az volt, amikor megismerkedtünk. Sosem fogom elfelejteni, mennyire vicces is volt. Nevettem magamban egy kicsit, majd továbbálltam.

Az estére gondoltam és végig néztem magamon. Mint aki most jött a bokorból. Körülbelül olyan lehetett a fejem, mint egy szénakazal.

Ismét a fürdőszobába siettem, mintha már az lenne az otthonom. Nagyon sok időt ott töltök.  

Készülődés közben rájöttem, hogy elég béna szakító szöveget nyomtam le. De gondoltam, hogy így lesz. Hiába tervezem el előre, hogy mit is szeretnék mondani, sosem az jön ki belőle, amit akarok.

Felvettem a kedvenc farmeremet és egy kicsit nagyobb dekoltázzsal rendelkező szép fehér pántos felsőt.

- Szia! – ugrottam Brendon nyakába, mikor megérkezett.

Megcsókolt, majd a kanapéra ültünk le, a nappaliban. Jó volt vele. Mindig is az volt. A vicces megjegyzéseivel feldobta a beszélgetést.

- Azt hiszem jobb, ha lassan megyek – mondta Brendon.

- Maradj még – kérleltem és közben a szobám felé néztem.

- Na, nem bánom. De csak kicsit – mondta, majd felkapott és bevitt az ágyamra.

Másnap reggel az ébresztőre keltem. Gyorsan felültem. Oldalra pillantottam és ott feküdt Brendon.

- Hé! – keltegettem. – Reggel van. Suliba kell mennem! – suttogtam.

Nyöszörögni kezdett.

- Suliba? – nézett rám. Annyira édes volt, rögtön nyomtam is az arcára egy puszit.

- Igen!

A fürdőbe rohantam, hogy gyorsan letusoljak. A hajamat csináltam, amikor az órára néztem.

- Egész jó vagyok – jegyeztem meg. – Van még húsz percem, hogy odaérjek.

- Ügyes – mosolygott Brendon.

Felvettem a cipőmet és elindultunk. Brendon átkarolt a nyakamnál, én pedig őt a derekánál.

A suli előtt mindenki minket bámult. Na jó. Csak majdnem mindenki. Kennynek a tekintetével is összetalálkozott az enyém. Őszintén szólva, kicsit furcsa, hogy már nem vele megyek suliba. De amúgy is, mit keres itt? Neki már vége a sulinak. Nem értem. Talán az eredményekért jött volna?

- Lena! – kiabált Jessica a háttérből.

- Mi az? – fordultam hátra.

- Mondanom kell valamit! – sürgetett.

- Jó, rendben. Két perc múlva a terem előtt vagyok – nyugtattam.

- Oké – mondta és elsietett.

Brendonra néztem, aki pedig rám.

- Jobb, ha mész – mondta.

- Igen – csókoltam meg. – Majd hívj fel! – mondtam neki és elmentem.

Barátnőmet kerestem, aki már tűkön ülve várt.

- Itt vagyok, mi a baj? – érdeklődtem.

- Jason –kezdte – már rám sem néz – mondtam, és a szeméből egy könnycsepp hullott a földre.

- Lefeküdtél vele?

- Igen. – Ekkor már úgy sírt, hogy alig tudta abbahagyni.

Nem szóltam semmit, megöleltem.

Becsengettek és órára kellett mennünk.

A nap lassan telt. A végét vártam. Mondtam Jessicának, hogy odamegyek ahhoz a görényhez, de nem engedett, pedig úgy beolvastam volna neki, esetleg még egy-két pofon is elcsattant volna.

Kicsöngettek az utolsó óráról is. Ez az! Siettem ki Jessicával együtt. Aztán láttuk, hogy suli előtt sokan álltak.

- Mi lehet ez? – kérdezte Jess.

- Nézzük meg!

Odasiettünk és megláttuk…

- Te jó ég! – kaptam a fejemhez. Brendon ott állt egy szép fehér ingben, fekete nyakkendővel, egy vadonatúj BMWhez támaszkodva. – Hogy kerülsz ide? – próbáltam kicsit közömbösen mondani, de aligha leplezhettem nagy örömömet. 

Közelebb lépett és megcsókolt.

- Szállj be! – utasított.

Még egy utolsó pillantást vetettem barátnőmre, aki mosolygott és bíztatóan bólogatott, hogy menjek nyugodtan. Visszamosolyogtam és beültem a kocsiba.

- És hová megyünk?

- Gondolom éhes vagy – kacsintott rám. – Elviszlek ebédelni.

- Hűha - kapcsoltam be az övem.

Lassan elindultunk, majd a város egyik legjobb étterme előtt parkolt le.

- Ez most komoly? – lepődtem meg.

- De még mennyire.

Bementünk, ott pedig az asztalunkhoz vezettek minket.

- Mindent előre kiterveltél – mondtam, miután leültünk.

- Bizony – mosolygott huncutul.

Az étterem csodálatos volt. Hatalmas ablakokkal látták el, ahol a nap besütött. A falak aranysárgák voltak, amin a nap sugarai játszadoztak. Az asztalok nem voltak közel egymáshoz, így elég meghitten lehetett enni, egész kellemes volt a hangulata.

Miután megebédeltünk sétálni mentünk. Végig sétáltunk és szép parkon, a végén megálltunk egy percre.

- Örülök, hogy most itt vagy velem – csókolt meg.

Nem mondtam semmit, csak magamhoz öleltem, ebből is tudta, hogy mit érzek.