Egy kis munka

Amikor hazaértem, gyorsan elővettem az újságos ládában lévő összes hirdetéses nyomtatványt, és állást kerestem. Gondoltam jó lenne, ha vennék valami új ruhát. Kérhettem volna anyáéktól is, de görögországi útra gyűjtenek és én is meg tudom keresni azt a pénzt és legalább nem unnám halálra magam.

Lelkesen válogattam. Volt mindenféle, de egyik sem nyerte el annyira a tetszésemet, kivéve egy. Eladót kerestek a Checked Room üzletbe. Ez az egyik legolcsóbb deszkás bolt a városban. Ez a kedvenc boltom, mert itt a leghíresebb márkákat meg tudom venni olcsóbban, mint bárhol máshol.

Tárcsáztam a számot, és közben abban reménykedtem, hogy még nem vettek fel senkit.

- Igen? – szólt bele egy női hang.

- Jó napot! Lena Philips vagyok, az állásra jelentkeznék.

- Sajnálom, de már felvettünk valakit.

- Ó, akkor köszönöm. Viszont hallásra! – és ezzel letettem. 

Ennyit az én szerencsémről. Abba is hagytam a keresgélést, ideje volt már valami mást is csinálni. Beültem a gép elé, gondoltam beszélek Jakekel.

Elég jól elbeszélgettünk és az idő is gyorsan elment, azon vettem magam észre, hogy éjfél van és még nem is fürödtem. Gyorsan beugrottam a kádba, pizsibe öltöztem és bebújtam az ágyba aludni.

Másnap reggel mikor felkeltem, olyan hét körül a konyhába mentem reggelit csinálni. Magam sem tudtam, hogy miért keltem fel ilyen korán, de visszaaludni sem tudtam, így kénytelen voltam kikelni az ágyból.

A pirítósokat vettem ki a sütőből, amikor megszólalt a telefonom.

- Te vagy Lena, igaz? – szólt bele egy nő sürgetve.

- Igen. Miért? Ki keres?

- Katie vagyok a Checked Roomból, nagyon szükségünk lenne rád, mert az előző személy sajnos kilépett és most nagyon kéne egy ember. Gondolom neked még nincs munkád, legalábbis remélem.

- Nincs, ráérek.

- Egy óra múlva be tudnál jönni? Akkor mindent megmagyaráznék.

- Igen, persze.

- Köszi. Szia – tette le.

Gyorsan kezdtem el rendbe szedni magam, bekaptam még pár falatot és rohantam ki az ajtón. Csak úgy szedtem a lábam, hogy minél hamarabb odaérjek. Persze ilyenkor váltott a leglassabban a lámpa zöldre, az emberek, mintha akadályokká formálódtak volna és úgy tűnt, hogy egyre messzebb van az épület.

- Sziasztok – estem be az ajtón fáradtan nagy nehezen.

- Lena, ugye? – néztek rám könyörgően.

- Igen.

- Akkor gyere – mutogatott pár doboz felé. – Ezeket ki kéne pakolni. Jaj, bocsi még be sem mutatkoztam. Katie vagyok, ő pedig itt David.

- Sziasztok. Lena vagyok.

- Azokat arra a polcra tedd! – utasított Katie.

Elkezdtem a pakolást, és nyitásra kész is lettünk az árazással is. Elég unalmas volt, ráadásul még sürgettek is. Azt hittem leütöm Katiet. Az idegeimen táncolt. De persze tűrtem, hiszen ő itt van már ezer éve, csak jobban tudja.

- Kértek valamit inni? Átugrok a szemben lévő kávézóba- kérdezte Katie.

- A szokásosat – válaszolt David.

- Én egy forró csokit kérek.

- Egy perc és hozom – azzal kilépett az ajtón.

- És hogy tetszik itt? – fordult felém David.

- Elég érdekes, de bírni fogom.

- Várj, adok pár papírt aláírni, és itt van még a beosztás is, plusz, hogy mikor kell bejönni pluszba.

- Pluszba? – néztem rá.

- Ha áru érkezik, akkor itt kell lennünk mind a hármunknak nyitás előtt egy-két órával, hogy gyorsan elkészüljünk a pakolással, mint most.

- Értem.

- A nyitás kilenckor van, a zárás pedig este hétkor, hétfőtől szombatig. Mindig ketten vagyunk itt. – Hagyott egy kis szünetet. – Nem is tudom mi olyan fontos még.

- Majd kérdezek, ha valami nem világos.

- Rendben – mosolygott, közben meg jött Katie, és egy puszit nyomott David szájára.

- Ha nem baj, akkor nem maradok sokáig. Elkezdem csinálni a vacsorát – nézett Davere.

- De oda ne égesd! – nevettek, én meg csak néztem magam elé.

Elbúcsúzkodtak, majd ketten maradtunk.

Lassan telt a nap, alig jöttek be páran.

- Ez dög unalom – mondtam.

- Mit vártál?

- Nem is tudom…

- Akkor a következő vevővel, csak te fogsz foglalkozni.

- Rendben. Ha lesz egyáltalán – nevettem.

A maradék elhűlt forró csokimat iszogattam, aminek így érdekes volt az íze. David közben egy újságot lapozgatott, de láttam rajta is, hogy halálra unja magát.

- És, ti mióta vagytok együtt Katievel? – törtem meg a csendet.

- Már két éve. Az öt éves osztálytalálkozón jöttünk össze.

- Egy osztályba jártatok?

- Igen. Vicces, mi? Mindig is hajtottam rá, de észre sem vett, de szerencsére tartottuk a kapcsolatot a gimi után is.

Egy tollal babráltam, amíg beszélt, aztán kiesett a kezemből. Ajtó nyikorgást hallottam.

- Itt a vevőd – súgta oda Dave.

- Ez az! - pattantam fel. – Brendon?!